Gyógyszerész/kutató

Tabuk nélkül a női fájdalomról

Csapatvezető: Dr. Tóth Viktória Éva
Csapattagok: Dr. Csibi Noémi, Salamon Adrienn
Az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány csapata endometriózis patikai edukációs kampány és egészségnapok szervezését tűzte ki célul, hogy országos szinten, a gyógyszerészi ellátás és a közösség erejét egyesítve, tabuk nélkül beszélhessünk a női fájdalomról. Az endometriózis minden tizedik nőt érinti, Magyarországon mégis átlagosan 4 év telik el a diagnózisig. Ennek oka többek között a menstruációs fájdalom körüli tévhitek, és a téma körüli csend társadalmunkban. A gyógyszertárban dolgozó szakemberek bevonásával lehetőség nyílik laikusok számára is érthető, tudományosan megalapozott anyagok átadására, melyek összefoglalják a fájdalmas menstruációval, vagy visszatérő alhasi panaszokkal élő nők, vagy hozzátartozóik számára a legfontosabb tudnivalókat. Emellett a csapat hat különböző helyszínen szervezett edukációs napokon közérthető, nyitott formában mutatná be az endometriózist, ahol a résztvevők nőgyógyásszal, dietetikussal, gyógyszerésszel és érintett nőkkel is találkozhatnak.

A projekt végső célja, hogy a fájdalom ne legyen többé a női lét természetes velejárója, és hogy a patikai szakemberek kommunikációján keresztül a nők hamarabb jussanak megfelelő információhoz, diagnózishoz és segítséghez.