Szavazz és nyerj!

Lejárt

A szavazatod leadásakor lehetőség van részt venni a nyereményjáték sorsoláson. Nem kell mást tenned ehhez, mint a szavazás megkezdése előtt a jelölőnégyzetbe kattintva nyilatkozni, hogy részt kívánsz venni a játékban. A szavazási időszakban hetente egy 5000 Ft értékű szabadon felhasználható jegy.hu utalványt sorsulunk ki.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatjátok.

Szavazz 2025 innovatív projektjeire!

Lejárt

Elindult az egy hónapon át tartó szavazás, a közönségdíj sorsa ismét a szavazók kezében van. Újabb tizenöt nagyszerű pályaművet ismerhet meg a nagyközönség, a tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen öt zsűridíj mellett melyik a hatodik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből a szavazatoknak köszönhetőn megvalósíthatják álmukat.

Az oktatást, egészségügyet és gyógyszerészetet fejleszteni, jobbítani vágyó lelkes csapatok öt kategóriában mérettetnek meg egymással. A zsűri olyan újszerű, megvalósítható ötleteket várt idén is a pályázóktól, amelyek hozzájárulnak ezen területek színvonalához, fejlődéséhez, illetve az ott dolgozók mindennapjait megkönnyítik és minőségi változást hoznak mindannyiunk hétköznapjaiba.

Az idei pályázatokban minden eddiginél hangsúlyosabban jelenik meg az innováció, a megújítási szándék, a szemléletformálás.

Szavatokat leadni érvényes e-mail címmel lehet március 9-ig. Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a díjazottakra, akikkel együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg, melyek hatással lesznek mindannyiunk életére.

Játssz és nyerj a Facebook oldalunkon!

Lejárt

A 2024-25-ös évad pályázati időszakában is nyereményjátékkal kedveskedünk Facebook követőinknek.

2024. október 16-tól kezdődően szerdánként egy-egy kérdést teszünk fel a 2023-24-es díjazott projktekkel kapcsolatban. A válaszadáshoz a projektekről készült kisfilmek nyújtanak segítséget.

Elindult a hetedik évad, pályázz és valósítsd meg az álmod 4 millió forintból!

Lejárt

Az elmúlt hat évben a Richter Anna Díj 32 hiánypótló ötlet megvalósulását tette lehetővé, összesen 128 millió forint támogatással. Az egészségügyi, oktatási és gyógyszerészeti dolgozók mellett a diákok is fontos szerepet kaptak az idei eseményen, hiszen a közönségszavazatok segítségével két projekt is az ő közreműködésükkel valósult meg.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője az október 9-i ünnepélyes eseményen nemcsak a győztes projekteket mutatta be, hanem bejelentette a hetedik évad pályázati időszakának indulását is. A rendezvénynek az új Richter Központ adott helyet, amely nemcsak építészeti szempontból kiemelkedő, de méltóképpen tükrözi a cég szellemiségét és elköteleződését az innováció iránt.

Beke Zsuzsa így fogalmazott: „Az idei hat nyertes projekt az előzőkhez hasonlóan kreatív és korszakalkotó a maga nemében. A projektek jelentős része a prevencióra és az edukációra épül, ami maximálisan összecseng cégünk filozófiájával. Hisszük, hogy egy tudatos és felelősségteljes gyógyszercégnek nem csupán a gyógyítás, de a megelőzés is fontos feladata. Büszke vagyok arra, hogy ezen az új helyszínen ünnepelhetünk, hiszen ez az épület szintén méltó módon tükrözi Richter Gedeon és cégünk szellemiségét. Egy álom vált valóra, hiszen ez a hely szimbóluma egy innovatív, folyton fejlődő, mintegy 100 országban jelenlevő cégnek, mely termékeivel emberek millióinak egészségét és életminőségét szolgálja. Miközben azt a világszínvonalat képviseli, amely a vállaltunk működését és a Richter készítményeit is jellemzi, megtestesíti a 21. század elvárásait a folytonosság, és a hagyományos értékteremtés megtartásával.”

Az ünnepi esemény során bemutattuk a győztes projektek kisfilmjeit, amelyek betekintést adtak abba, hogyan valósították meg terveiket a csapatok az elmúlt félév során.

Egy fiatal gyógyszerész feljegyzései

Sokan nem tudják, milyen izgalmas és változatos a gyógyszerészi pálya. A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja és végzős hallgatóiból álló csapata a szakma és gyógyszerészképzés hiteles bemutatását tűzte zászlajára egy 10+1 részes videósorozat formájában. A sorozatban hallgatók, oktatók és már végzett gyógyszerészek is megszólalnak, a gyógyszerészhivatás szépségét és a benne rejlő karrierlehetőségeket is ismertetve. Beke Zsuzsa hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a pályaválasztás előtt álló fiatalok megszólítására, és hogy ez a projekt példaértékű lehet a többi felsőoktatási intézmény számára is.

Obesitás prevenció: nem elhízni könnyebb, mint lefogyni

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete egy országos prevenciós programot indított, amely segíti a háziorvosokat, szülőket és védőnőket a gyermekkori túlsúly korai felismerésében és a súlyos következmények elkerülésében. A programba bevont háziorvosok helyi szakértőként továbbadják kollégáiknak az ismeretet, amely változást hozhat majd a magyar társadalomban. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem belgyógyásza, nefrológus és habilitált klinikai főorvos, napi szinten találkozik a túlsúly hosszú távú következményeivel. „A gyermekkori túlsúly amellett, hogy aláássa a fizikai, szociális és pszichológiai jóllétet, gyakran vezet felnőttkori elhízáshoz, és ismert kockázati tényezője a leggyakoribb krónikus megbetegedéseknek. Hiszek benne, hogy ez a program hosszú távon minőségi változást hozhat a felnövekvő generáció életében.”

Tabuk nélkül a fiatalkori mentális zavarokról  - edukációs workshop pedagógusoknak

A KórházSuli pszichológusok bevonásával szervezett workshopokat, hogy segítséget nyújtson a pedagógusoknak a mentális problémák felismerésében és a nehézségekkel küzdő diákok támogatásában. Céljuk megvalósult: a résztvevő tanárok megismerték a leggyakoribb mentális zavarokat, így képessé váltak az ebben érintett diákok által generált nehéz iskolai helyzetek felismerésére, kezelésére és a megfelelő szakemberek bevonására. Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője elmondta: „A WHO adatai szerint[1] minden 7. kiskorú érintett valamilyen mentális zavarban. A számok drasztikusan növekednek, és a mentális nehézségekkel való megküzdés nemcsak az érintetteknek, hanem az őket körülvevő pedagógus és kortárs közösség számára is óriási kihívást jelent. Hálás vagyok, hogy a KórházSuli segítséget nyújt a nehéz helyzetben levőknek.”

Lotilko program - szülőklub podcastsorozat

Az Egészséges Lelkű Ifjúságért – Pro Juventa Alapítvány Lotilko programjának keretében évek óta nagy népszerűségnek örvendő szülőklubot működtet. Ennek sikerén felbuzdulva a csapat egy 10 részes szülőklub podcastsorozatot készített a kihívásokkal küzdő szülők számára. Rúzsa Magdi Máté Péter-díjas énekesnő méltatta a csapatot és a projektet: „A sorozat kérdései között olyan nehéz témákat találunk, mint az evészavarok, önsértés, függőségek, autizmusra épülő problémák és a trauma hatása a személyiségfejlődésre. Ezek a beszélgetések többet jelentenek a hiteles információ átadásán, kapaszkodót nyújtanak majd mind az érintetteknek, mind a társadalomnak.”

Semmelweis Egészségverseny

A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete közel 600 orvostanhallgató részvételével működő diákszervezet, melynek fókuszában a prevenció és egészségfejlesztés áll. Idén immár kilencedik alkalommal hirdették meg a Semmelweis Egészségversenyt középiskolások számára, ami egy több ezer diákot megmozgató, élményközpontú csapatverseny. A versenyen a diákok az egészségügy különböző területeihez kapcsolódó állomásokon mérettették meg magukat, a verseny fő üzenete az egészségmegőrzés fontossága volt. A csapatnak Szily Nóra pszichológus, újságíró, az esemény házigazdája, gratulált: „Kívánok a világnak sok-sok ilyen lelkes orvostanhallgatót, akik a tanulás mellett még arra is találnak időt és energiát, hogy az utánuk jövőkben is felébresszék ezt a tüzet.”

Prevenció az új szenzáció

A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium egy átfogó prevenciós programsorozatot valósított meg, amely egy egész napos PrevencióFeszttel vette kezdetét. Az ezt követő időszakban a diákok, szülők és tanárok számos előadáson és workshopon vehettek részt. Hogy üzenetük az iskola falain túl is sokakhoz eljusson, a közösség dalt írt és videoklipet készített a Matild Utca zenekar közreműködésével. Az eseményen az „Itt vagyunk neked” című dal premierjére is sor került. Polgár Judit sakknagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa videóüzenetben gratulált a diákoknak, és arra buzdította a közönséget, hogy támogassák ezt a kezdeményezést: „Október 10-e a lelki egészség világnapja. A Regis diákok, szülők, tanárok az 'Itt vagyunk neked' című dallal a közösség megtartó erejére, az egymásra figyelés fontosságára hívják fel a figyelmet, hiszen ez a prevenció első lépése. Segítsük kampányukat, hogy ez a fontos üzenet minél több emberhez eljusson!”

2024. november 24-ig újra lehet pályázni a Richter Anna Díjra, a pályázatok feltöltésének a https://richterannadij.hu/ felülete ad helyet. Naponta friss tartalommal és izgalmas nyereményjátékokkal találkozhattok a https://www.facebook.com/richterannadij és a https://www.instagram.com/richterannadij/ közösségi oldalakon.

A Richter Gedeon Nyrt. célja, hogy kezdeményezésével olyan projektek megszületését tegye lehetővé, melyek hozzájárulnak a hazai egészségügy és oktatás fejlesztéséhez, az ott dolgozók munkakörülményeinek jobbá tételéhez, össztársadalmi változásokat indítsanak el mindannyiunk életminőségének javítását is szolgálva, minőségi változást hozva a hétköznapokba.

A gálán készült fotók itt tekinthetők meg.

 

[1] https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/adolescent-mental-health

Pályázz és nyerj 4 millió forintot!

Lejárt

2024. november 24-ig lehet a Richter Anna Díjra pályázni.

Idén is 5 kategóriában várjuk az innovatív ötleteket:

- Orvosnő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Egészségügyi szakdolgozó nő, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Gyógyszerész nő/kutató vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Pedagógus/tanár, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat
- Középiskolai tanuló, főiskolai/egyetemi hallgató, vagy általa képviselt, maximum 5 fős csapat, a csapattagok között legalább egy fő, 18. életévét betöltött mentor bevonásával

A pályázat nyertes Pályázói a pályázat megvalósítására kategóriánként 4.000.000 Ft, azaz négymillió forint vissza nem térítendő összeget kapnak, mely összeg felhasználását a Richter Gedeon Nyrt. felé igazolniuk kell a projekt megvalósulása során, illetve azt követően.

Összesen 15 pályázat kerül a döntős pályázatok közé. A legjobb 15 pályázat közül a közönség által legnépszerűbbnek talált egy pályázat közönségdíjban részesül, a Richter Anna Díj 6 tagú zsűrije ezen felül minden kategóriában 1-1 zsűridíjat ítél oda az általa legkreatívabbnak, leginnovatívabbnak tartott döntősnek.

 

 

 



Pályázati kiírás 2024

Lejárt

1.    A pályázat célja

Innováció – közösség – felelősségvállalás

A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket, és a legjobb ötleteik – melyek munkakörülményeiket javítják – kivitelezéséhez anyagi támogatást nyújtson, megmutassa azokat a nagyközönségnek, sajtónyilvánosságot biztosítson, és segítse megvalósulásukat.

Riadót fújtak a fiatalok mentális és fizikai jóllétéért tenni vágyó győztesek a Richter Anna Díj idei gáláján

Lejárt

A beérkezett többszáz pályázat nagyrésze az egyre rosszabb fizikai és mentális állapotban levő fiatalokat helyezte fókuszba, így érthető, hogy a 15 döntős csapat projektjei közül is több nekik szóló prevenciót, edukációt és a problémáikra adott megoldási javaslatokat tartalmaz.  Az egyedülálló és egyre népszerűbb Richter Anna Díj díjátadó gáláján minden értelemben taroltak a fiatalok: mind a 6 győztes projekt célközönsége az ő korosztályuk, és a közönségdíjat is a Junior kategória egyik diákcsapata nyerte. Az ünnepélyes gálán hat csapat ünnepelhette, hogy álmuk valóra vált. Az alapító Richter Gedeon Nyrt.-nek kiemelkedően fontosak az egészségügyben, oktatásban és gyógyszerészetben dolgozók, valamint a jövő generációja. A Richter Anna Díj őket, különösen az ezeken a területeken dolgozó nőket kívánja elismerni, és támogatni ötleteik megvalósításában.

Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj sorsáról.  A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a díjazottak a pályázataikban kidolgozott innovatív projektek megvalósítására fordítanak. A Richter Anna Díj hattagú zsűrije kategóriánként egy-egy nyertest hirdetett. Az ünnepi esemény Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjének köszöntő szavaival vette kezdetét, aki elsőként méltatta a döntőbe jutott csapatokat: „Szeretnék gratulálni mind a 15 csapatnak, akik bekerültek a döntőbe, valamint köszönetet mondani annak a többszáz elhivatott pályázónak, akik aktívan kívánnak részt venni a mindannyiunk jóllétéért folytatott munkában. Bár a díj keretein belül hat csapatot tudunk támogatni abban, hogy megvalósítsák projektjüket, de bízom benne, hogy az az innovatív gondolkodás, a jobbító szándék, amiről minden pályázó tanúbizonyságot adott a pályázati kereteken kívül is nagy hatással lesz majd a mindennapi működésre. Kívánom, hogy a Richter Anna Díjjal vagy más forrásokból az összes megálmodott terv váljon valóra!”

Szülőklub podcast sorozat az evészavarokról, önsértésről, függőségről, bántalmazásról

A pszichiátriai gondokkal küzdő gyermekek és fiatalok gondozása, szoros utánkövetése intézményi keretek között nem valósítható meg. A kórházból hazatérve azonban a gyermek és a szülők számára is elengedhetetlen lenne a hosszútávú támogatás, amely az élhetőbb hétköznapok, egy boldogabb jövőkép felé emeli a családot. Az Egészséges Lelkű Ifjúságért- Pro Juventa Alapítvány komplex, hosszútávú, rendszerszemléletű és művészetterápiás hangsúlyú kezelési programot kínál krónikus, súlyos mentális problémákkal élő gyermekeknek, kamaszoknak és családjaiknak 12 hónapon keresztül. Az alapítvány Lotilko Programjának köszönhető ingyenes szülőklubjai pedig igen nagy népszerűségnek örvendnek már 8 éve. A csapat által szervezett hiánypótló tematikus előadásokat szülők és szakemberek egyaránt látogatják. Rúzsa Magdi, Máté Péter-díjas énekesnő, zsűritag méltatta az egészségügyi kategóriában díjazott csapatot: „Azzal, hogy ez a profi szakemberekből álló, elhivatott csapat 10 részes szülőklub podcast sorozatot fog készíteni, végre sok olyan kihívásokkal küzdő családot támogathat, akikhez személyesen eddig nem tudtak eljutni. A témák, amiket feldolgoznak majd, kezdve a családon belüli bántalmazástól, az evészavarokig, az önbántás, a függőségek, mind-mind tömegeket érintő, súlyos problémák, örülök, hogy a Richter Anna Díj támogatásával több segítséget kapnak az érintettek.”

Dőlnek a tabuk az iskolákban a mentális zavarokról való kommunikációban

Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a 8-18 éves diákok körében a mentális zavarok száma. A WHO adatai szerint ez a probléma a világon minden 7. gyermeket érinti. Az érintett serdülők, hasonlóan a szomatikus beteg társaikhoz a betegségük miatt hosszú hónapokra kimaradnak az iskolából, stigmatizált helyzetbe kerülnek. A mentális nehézségükkel való megküzdés nemcsak önmaguk számára, hanem az őket körülvevő pedagógus és kortárs közösség számára is óriási kihívást jelent. Jelenleg Magyarországon sem az egészségügyi ellátórendszer, sem az oktatási rendszer nem áll készen a folyamatosan növekvő számú, mentális zavarral küzdő diákok ellátására, iskolában tartására és az osztályközösségben való integrációjára. A pedagógus kategóriában győztes Kórházsuli Alapítvány csapata erre a problémára reagál a fiatalkori mentális zavarokról szóló, pedagógusoknak szánt módszertani könyvükkel és a könyv köré épített szakmai workshop sorozatukkal. „A céljuk, hogy a pedagógustársadalmat felkészítsék az egyre növekvő számú mentálisan sérült diák megfelelő támogatására, közösségben tartására és az őket körülvevő osztálytársak érzékenyítésére. Ezt az irányt, körülnézve szűk környezetünkben és szerte a világban, kötelességünk támogatni.” - mondta a díjat átadó Kertész Éva, a 21 Nő az Egyészségügyért Alapítvány ügyvezetője. A KórházSuli csapata egy országos roadshow-t fog elindítani budapesti és vidéki oktatási intézmények tantestületei számára. A workshopon a pedagógusok olyan mélységben ismerhetik meg a leggyakoribb mentális zavarokat, amely képessé teszi őket az ebben érintett diákjuk által generált nehéz iskolai helyzetek felismerésére, kezelésére, és a megfelelő szakemberek bevonására.

A magasan képzett gyógyszerészek elengedhetetlen résztvevői egy sikeres társadalomnak

„A gyógyszerész szakma napjainkban hiányszakma, kevés olyan középiskolai diák van, aki a felvételi eljárás során a gyógyszerészeti kart jelöli meg első helyen. Sajnos manapság ezt a hivatást egyre kevesebben választják, pedig a magasan képzett gyógyszerészek elengedhetetlen résztvevői egy sikeres társadalomnak. Ez a mondat a múltban, a jelenben és a jövőben is igaz.” Ezekkel a gondolatokkal vezette fel Beke Zsuzsa a gyógyszerész kategória győzteseit, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának végzős hallgatóiból és mentortanárukból álló csapatot. A díjazott csapat tagjai a probléma okát abban látják, hogy a fiatalok nem ismerik teljes egészében a gyógyszerészetben rejlő lehetőségeket. Mivel egy egyetemi képzés sem rendelkezik komplex bemutatkozó anyaggal, úgy gondolják, hogy kifejezetten hasznos lesz, ha készítenek egy videósorozatot a leendő egyetemisták pontos tájékoztatására. A terveik szerint az ismeretterjesztő videókon keresztül a diákok átfogó képet kapnak majd a gyógyszerész szakmáról és arról, hogy mi vár rájuk a jövőben, ha felvételt nyernek valamelyik gyógyszerészeti képzésre. A csapat azt reméli, hogy tapasztalataik alapján szórakoztató és informatív formában tudják inspirálni a középiskolásokat, hogy pályaválasztásuk során gondoljanak a gyógyszerész szakmára is.

Nem elhízni könnyebb, mint lefogyni

„Magyarország vezető helyet foglal el a túlsúly és a korai kardiovaszkuláris és cerebrovaszkuláris megbetegedések előfordulásában. Ezek a nem fertőző betegségek közé tartoznak, melyeknek a száma, gyakorisága, költségvonzata drámai módon emelkedik, miközben legtöbbször megelőzhető lenne korai intervencióval.” - vázolta fel a helyzetet Dr. Barna István zsűritag, a Semmelweis Egyetem belgyógyász, nefrológusa, habilitált klinikai főorvosa. Az életmódváltás kezdetét minél korábbi időpontra kell ütemezni ahhoz, hogy hatásos és hosszú távon kiható legyen. Az észlelt kóros életmód, illetve ennek következményei nem egyértelműek a civil lakosság számára, a szülők nem ismerik fel, mikor kóros a gyermek testsúlya. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) csapatának, az orvos kategória győzteseinek célja, hogy az alapellátó orvosokat megtanítsák és készségszinten gyakorlottá tegyék az obesitas vizit kivitelezésében. Minden megyében egy, Budapesten két házi gyermekorvost megtanítanak a kidolgozott vizit levezetésére, akik a megyében dolgozó kollégáknak továbbadják tudásukat, gondozási elméletre és gyakorlatra bontva. A bevezető oktatást a Semmelweis Gyermekklinika Életmód ambulanciája biztosítja. A pilot program végén közös adatelemzés, következtetések levonása, a program finomhangolását követően pedig a HGYE irányításával terveik szerint kiterjesztik a gondozási protokollt országos szintre. 

Egészségtudatosság szórakoztatóan többezer diák számára

A junior kategória győztesei mind a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának a hallgatói és évek óta aktív tagjai a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének. Az egyesület leghangsúlyosabb alappillére a prevenció és egészségfejlesztés. Prevenciós szekciójuk tagjai iskolákba, óvodákba járnak egészségnevelő órákat tartani különböző témakörökben, WHO világnapokon, mint például az újraélesztés világnapja, vagy épp melanoma világnapi rendezvényeket szerveznek, plázákban, közterületeken hívják fel a lakosság figyelmét az adott téma fontosságára, illetve népszerű közösségi média felületeiket használják a laikusok edukációjára egészségügyi témákban. Az Egészségverseny egy olyan projektjük, amelyet évről évre megújulva, változatos állomásokkal valósít meg a szervező csapat, és a többezer diákot megmozgató versenyen élményeken keresztül, szórakoztatóan jutnak egészséghez, prevencióhoz kapcsolódó tudáshoz a résztvevők. A Semmelweis Egészségverseny hagyománnyá vált az évek során, ezt a hagyományt szeretnék még nagyon sokáig ápolni, életben tartani, évről évre egyre színvonalasabbá tenni, megújítani a győztesek. A döntés felelősség. Mindent, amit a sakk révén és az életem során erről megtanultam, folyamatosan alkalmazom. Amikor a Richter Anna Díj zsűrijével döntünk a győztesekről, akkor is ezt a tudást alkalmazom. Hiszem, hogy a Semmelweis Egészségverseny támogatása egy igazán jó döntés” - mondta a színpadon Polgár Judit sakknagymester, a sakktörténet legjobb női játékosa.

Prevenció az új szenzáció! Rajt-cél győzelmet aratott a waldorfos diákcsapat

Szily Nóra pszichológus, újságíró zsűritag, aki egyben az esemény házigazdája is volt, lelkesen konferálta fel az idei közönségdíjas csapatot: „Második alkalommal fordul elő a díj történetében, hogy egy csapat az első perctől kezdve vezeti, végül megnyeri a közönségszavazást. Ilyen az, amikor egy csapat és közösségük összefog és minden követ megmozgatnak a győzelemért. Ezt jelenti a közösség ereje, ilyen az, amikor a waldorfosok mozgósítanak!” A Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium, azaz a Regi csapata szerencsésnek vallja magát, mert egy olyan iskolába járhatnak, ahol a tanáraikkal való közös gondolkodás, közös projektek kitalálása és megvalósítása mindennapos. Így született meg az a gondolat, hogy a diákok, szülők, tanárok összefogásával egy olyan prevenciós projektet valósítsanak meg, amivel segíthetik az iskola minden diákját abban, hogy ne csak az iskolában, de saját bőrükben is jól érezzék magunkat. A programsorozat nyitánya egy egész napos PrevencióFeszt lesz, melynek fókuszában az önmagával egyensúlyban levő ember képe áll, aki észreveszi, ha kibillent középpontjából, tudatosan tesz önmagáért, jóllétét a mozgásban, közösségben, alkotásban találja meg. Ezt követően egy programsorozatot valósítanak meg az iskolában, melynek részei lesznek a tanórák, tanórák utáni foglalkozások, előadások drogprevencióról, szorongásról, testtudatosságról, határtartásról, szexualitásról. Hogy ne csak a saját közösségükre legyenek hatással, a prevenció fontosságáról, a fiatalok és a velük együttműködő felnőttek zeneszámot is készítenek a fenti témákról, és egy videoklippel jutnak majd el korosztályuk nyelvén szólva sok-sok fiatalhoz.

A Richter Anna Díj hat nyertes csapata az ünneplést követően munkához lát, és terveik szerint elindítják projektjeiket. A díj honlapján és közösségi oldalán követhetjük majd figyelemmel a csapatok tevékenységét, 2024. őszén pedig bemutatásra kerülnek a folyamatot összefoglaló filmek is.

 

 



Sikeres ötödik évadot zárt, és folytatódik a RichterAnna Díj

Lejárt

Az egészségügyben, oktatásban dolgozók projektjei mellett a Junior kategória győztesének programjával is találkozhatott a közönség az ünnepélyes sajtóeseményen.

A 2018-ban elindított Díj az elmúlt öt évben huszonhat hiánypótló ötlet megvalósítását tette lehetővé összesen 104 millió forintból. Az október 10-én megrendezett premier eseményen az ötödik évad győztes projektjeinek bemutatása mellett Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője kihirdette a hatodik pályázati időszak indulását is. November 26-ig nemcsak az egészségügyben, oktatásban dolgozók, de diákok, hallgatók kreatív ötleteit is várja a zsűri.

2023-ban hat csapat valósíthatja meg innovatív ötletét a Richter Anna Díj támogatásával

Lejárt

Kalandos űrutazássá válhat a sugárterápia, 100+1 influenszer népszerűsíti a véradást, élményalapú labirintusban kísérhetjük a magzat fejlődésének útját, hiánypótló segítség az otthonápoláshoz, Boldog tanárok az iskolában, és betegedukációs anyagok készülnek a veseproblémákkal küzdők számára a Richter Anna Díjnak köszönhetően.

Elindult a szavazás, az egyik díj sorsa a közönség kezében van

Lejárt

Ötödik alkalommal hirdettük meg a töretlen sikernek örvendő pályázatot, amelyre idén már az újonnan létrehozott junior kategóriában középiskolások és felsőoktatásban tanulók is küldhettek be ötleteket. A Richter Anna Díj célja, hogy hozzájáruljon az oktatás, az egészségügy és a gyógyszerészet területeinek fejlesztéséhez olyan innovatív ötletek felkarolásával, amelyek minőségi változást hoznak nem csak az ezekben a szektorokban dolgozók, hanem mindannyiunk életébe.

Gyógyszer Vlogger Kids - a kreatív segítség

Lejárt

Már megtekinthetők azok az oktatóvideók, amelyek a Gyógyszer Vlogger Kids projekt csapatának munkáját dícsérik és sok kisgyermekes család segítségére sietnek, ha hiteles információra van szükség a helyes gyógyszerhasználat témakörében.

A Gyógyszer Vlogger Kids Youtube csatornája itt érhető el.

Hogy hogyan valósították meg projekttervüket a díjjal járó 4 millió forintból, a projetfilmben mutatjuk be.

 

Sine Morbo projektfilm

Lejárt

A Richter Anna Díj 2022 győztese orvos kategóriában a Sine Morbo projekt csapata. A díjjal járó 4 millió forint támogatásból Anna, Eszter és Vivien létrehoztak egy egészségnevelő társasjátékot.

Kutyajó gála

Lejárt

A vendégek legnagyobb örömére Hoppá és Ritmus a két terápiás kutya ismét elkísérték a Kutyajó Móka projekt csapatát Budapestre.

Az érdeklődők egy kis ízelítőt is kaphattak abból a kutyaszeretetből, amely terápiás hatással bír. A projektzáró gála délutánján Hoppá egy kosár csokival köszönte meg a Richter Anna Díj kalandot.

A Youtube csatornánkon megnézhetitek a róluk készült filmet.

Szívből gratulálunk a csapatnak a projekthez és sok boldog mosolyt, jó munkát kívánunk!

Megünnepeltük a 2022-ben díjazott projekteket

Lejárt

A Richter Anna Díj projektzáró eseményén bemutattuk a negyedik évad díjazott projektjeiről készült kisfilmeket. A színpadon minden csapattal egy-egy zsűritag beszélgetett, akik beszámoltak róla, miként lett az ötletből valóság, miként keltették életre a díjnyertes projektjeiket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a Richter Anna Díj új távlatokat nyitott hivatásukban, és az elismerésnek köszönhetően olyan álmuk válhatott valóra, amit a Richter támogatása nélkül nehezen tudtak volna létrehozni.

Junior kategóriával bővül a Richter Anna Díj

Lejárt

Az egészségügyben, oktatásban dolgozók mellett diákok, hallgatók kreatív ötleteit is várják

2018-ban indult el a Richter Anna Díj, amely az elmúlt négy évben húsz hiánypótló ötlet megvalósítását tette lehetővé összesen 80 millió forintból. Az október 6-án megrendezett premier eseményen nemcsak a negyedik évad győztes projektjeit mutatták be, de bejelentették, hogy elindul az ötödik pályázati időszak is, mely alkalmából újabb, Junior kategóriával bővül a Díj. Így 2022. november 27-ig nemcsak az egészségügyben, oktatásban dolgozók, de diákok, hallgatók kreatív ötleteit is várják.

Gyakran feltett kérdések

Lejárt

A  Richter Anna Díjjal kapcsolatban sok kérdés is érkezik hozzánk. A honlapról letölthető pályázati feltételek dokumentum egészen részletesen megfogalmazza, hogy kik, és hogyan pályázhatnak. Természetesen felmerülhet sok olyan kérdés, amelyre külön nem tértünk ki, vagy egy speciális helyzet miatt fontos tisztázni, mielőtt benyújtjátok munkáitokat.

Újabb öt innovatív ötlet valósulhat meg 4 millió forintból

Lejárt

A negyedik évad is bebizonyította, hogy bővelkednek ötletekben, jobbító szándékban és tettvágyban az egészségügyben, oktatásban és gyógyszerészetben dolgozók. A lelkes csapatokat a járvány miatti nehézségek sem tántorították el attól, hogy elküldjék pályázatukat megvalósításra váró álmaikkal. Mindannyiunk nagy örömére a díjátadó gála újra lehetőséget adott a személyes találkozásra, együttlétre, ünneplésre.

Elindult a szavazás, az egyik díj sorsa a közönség kezében van

Lejárt

Negyedszer valósulhatnak meg innovatív ötletek összesen húszmillió forintból.

Február 14-én újabb tizenkét nagyszerű pályaművet ismerhettek meg. Egy hónapon át a közönségdíj sorsa a ti kezetekben van. A tét nem kicsi, hiszen most dől el, hogy a kategóriánként egy, összesen négy zsűridíj mellett melyik az ötödik csapat, akik a díjjal járó négymillió forintos összegből megvalósíthatják álmukat.

Az online szavazás menete

Lejárt

A Richter Anna Díj negyedik online szavazási időszaka február 14-től március 13-ig tart.

A www.richterannadij.hu oldalon 4 kategóriában egy-egy döntős projektre lehet szavazni. Szavazógombokat helyeztünk el a főoldalon a 12 projekt indexképe alatt, de a projektek címére kattintva a bemutatkozó oldalakon is lehet a csapatokra szavazni. Kattintás után egy érvényes és élő e-mail címet kell megadni. Az adatkezelési tájékoztató elfogadásával, a jelölőnégyzetbe kattintva megjelenik a "szavazok" gomb. A szavazat akkor érvényes, ha a megadott e-mail címre érkező megerősítő linkre kattintva hitelesíted a szavazatodat.

Egy projektre csak egyszer lehet szavazni ugyanazzal az e-mail címmel.

A postafiókok valódiságát szúrópróbaszerűen ellenőrizzük. Az online generátorral létrehozott e-mailcímekről érkező szavazatok érvénytelenek.

A szavazók között hetente kisorsolunk egy-egy könyvutalványt, a nyerteseket a szavazat leadásához használt e-mail címen értesítjük.

Jó szurkolást, sikeres szavazást kívánunk!

Február 14-én kezdődik a szavazás

Lejárt

Február 14-én reggel kezdetét veszi a Richter Anna Díj negyedik évadának szavazási időszaka.
A közönségdíj sorsáról idén is ti gondoskodhattok.
A www.richterannadij.hu nyitóoldalán kategóriánként egy-egy szavazattal támogathatjátok kedvenc projektjeiteket.
Szavazni érvényes és élő e-mail címmel lehet, a leadott szavazatot a postafiókba érkező linkre kattintva meg kell erősíteni.

Bemutattuk az idén megvalósult öt díjazott projektet

Lejárt

A 2021-es évben a Richter Anna Díj ünnepélyes díjátadója ugyan a virtuális térben került megrendezésre, de a helyzetszülte megoldás egy percig nem szegte kedvét a lelkes győzteseknek. Szeptember végéig sikeresen megvalósult az idei öt győztes projekt, melyeket október 12-én ünnepélyes keretek között mutattunk be a nagyközönségnek és a sajtó képviselőinek. Beke Zsuzsa,  a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője köszöntőbeszédében a Díj elmúlt három évére visszatekintve büszkén hangsúlyozta, hogy az eddig támogatott tizentöt projekt mindegyike bebizonyította, hogy hiánypótló kezdeményezésről van szó.

Nyerj 4 millió forintot kreatív ötleted megvalósítására!

Lejárt

Immár negyedik alkalommal hirdetjük meg a pályázatot. Az elmúlt 3 évben összesen 15 innovatív projekt létrejöttéhez járult hozzá a Richter Anna Díj. Ha neked is van egy jobbító ötleted az egyészségügy, oktatás, vagy gyógyszerészet területein, akkor itt a lehetőség, hogy megmutasd!

A részletes pályázati kiírást itt találod.

Október 12-én bemutatjuk az idei díjazott projekteket

Lejárt

Hamarosan a nagyközönség és a sajtó képviselői is megismerhetik azt az öt díjazott projektet, amelyek a Richter Anna Díj harmadik pályázatának nyertesei voltak. A négy kategóra zsűridíjas csapatai, valamint a legtöbb közönségszavazattal rendelkező csapat késő tavasszal látott munkának, hogy a 4-4 millió forint támogatásból megvalósítsák projektterveiket. Az öt program mindegyikéről bátran kijelenthetjük, hogy az ünnepélyes lezárás után nem érnek véget, sőt útjukra bocsátjuk őket, hogy megismerjétek, szeressétek, továbbra is mindannyiunk jóllétét szoljálják.

Szívügyünk a fejlődés :-)

Harmadik alkalommal adtuk át a 20 millió forint támogatást innovatív projektekre

Lejárt

A Richter Anna Díj harmadik éve bizonyítja, hogy az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben dolgozók szívügye a fejlődés, és a nehezített körülmények ellenére tele vannak kreatív, innovatív ötletekkel. A Richter Gedeon Nyrt. újító kezdeményezések megvalósítását tűzte ki célul, melyek jobbá teszik az e hivatásokat gyakorlók, pácienseik és diákjaik életét.

Április 14-én lezárult a közönségszavazás

Lejárt

A Richter Anna Díj harmadik közönségszavása 2021. február 15-től március 14-ig csaknem 15 ezer szavazót mozgósított.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre április 13-án kerül majd sor, ahol kategóriánként 1-1 zsűridíjas, valamint a közönség által legjobbnak ítélt közönségdíjas csapatokat ismerhetitek meg. A díjazott csapatok az elismeréssel együtt egyenként 4-4 millió forint támogatásban részesülnek, amely összeget projektjük megvalósítására fordítanak majd.

Az elkövetkező napokban a zsűri tagjai munkához látnak, mi pedig továbbra is beszámolunk Facebook oldalunkon a legfontosabb eseményekről.

 

 

Hamarosan indul a közönségszavazás

Lejárt

A Richter Anna Díj harmadik pályázati időszaka után kiválasztásra kerültek a zsűri által legjobbnak ítélt pályaművek. Mind a négy kategóriában 3-3 projettervet választottak ki, melyekeket február 15-től a nagyközönség is megismerhet. A döntős csapatok bemutatkozását majd itt, a richterannadij.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők, egyúttal online szavazatukat is leadhatják kedvenceikre. A szavazáshoz egy érvényes e-mail cím szükséges, mellyel kategóriánként egy vokssal támogathatja minden szavazó a választott projekteket.

A szavazási időszak 2021. március 14. éjfélig tart.

Virtuális díjátadón adjuk át a Richter Anna Díjat

Lejárt

A Richter Gedeon Nyrt. immár második alkalommal az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területeinek fejlesztését célzó, a dolgozók, páciensek, diákok jóllétét támogató, innovációs, kreatív ötletek kidolgozására buzdította az említett területek képviselőit a Richter Anna Díj pályázatának meghirdetésével. A döntős csapatok hónapok óta dolgoznak azért, hogy közelebb kerüljenek álmuk megvalósításához a Richter Anna Díjjal. A győztesek a szakmai elismerés mellett 4-4 millió forintos díjjal is gazdagodnak, mely segítségével életre keltik ötleteiket.

Díjátadó gála elhalasztása

Lejárt

Kedves Követőink!
Az elmúlt napok hírei alapján azt a sajnálatos, ám felelősségteljes döntést kellett meghoznunk, hogy a március 19-re meghirdetett díjátadó gála elhalasztását kezdeményezzük. Az eredmények kihirdetésének pontos idejéről és módjáról a következő hetekben egyeztetünk.
Addig is vigyázzunk magunkra, legyen közös ügyünk mindannyiunk egészsége!

Közel tizennyolcezer szavazat érkezett az első héten

Lejárt

Népes szavazótábora van a Richter Anna Díj második évadában döntőbe jutott csapatoknak. Már az első hét után is jól láthatóan megmozgatta követőinket, és a pályázók lelkes rajongóit a 12 döntős projektterv, hiszen a szavazás első hetének végére csaknem tizennyolcezer szavazat érkezett összesen.

Annyit elárulhatunk, hogy izgalmakkal teli heteknek nézünk elébe, a csapatok szavazatainak száma dinamikusan változik, így még inkább fontosanak érezzük hangsúlyozni, hogy senki sem dőlhet hátra március 8-a éjfélig, a szavazási időszak lezártáig.

Ezen a diagramon a beérkezett szavazatok számát ábrázoltuk csupán, hogy melyik csapatot jelölik az egyes oszlopok, az a nagyközönség előtt rejtve marad.

Egy igen fontos dologra azonban szeretnénk felhívni a szavazók figyelmét:

Kizárólag érvényes, élő e-mail címmel lehet szavazatot leadni, és csak azok a szavazatok érvényesek, amelyeket az e-mail címre kapott linkre kattintva megerősítettek. Kérünk benneteket, hogy figyeljetek arra, hogy helyezesen gépeljétek be az e-mail címet a szavazófelületen, ellenkező esetben a visszaigazoló link nem érkezik meg a postaládátokba.

Köszönjük, és jó szavazást, jó szurkolást kívánunk!

Az első év sikere után újabb húszmillió forint innovatív ötletek megvalósítására

Lejárt

A Richter Anna Díj indulását övező népszerűséget látva nem volt kérdés, hogy újra meghirdetjük-e a pályázatot. A Díjra idén is több száz projektet neveztek az oktatás, az egészségügy és a gyógyszerészet területén fejleszteni vágyó lelkes csapatok.

A meghirdetett négy kategória győzteseit a zsűri választja ki, de március 8-ig a www.richterannadij.hu oldalon elindult szavazással a közönségdíj sorsa a voksolók kezében van.

A zsűri tagjai, mind olyan újszerű, megvalósítható ötleteket vártak a pályázóktól, amelyek az oktatás és kutatás, gyógyítás, gyógyszerészet és az egészségügy területein kreatív, innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéséhez, illetve az adott területen dolgozók mindennapjait megkönnyítve, minőségi változást hoznak a hétköznapokba.

Főszerepben a prevenció és az edukáció

A Richter számára fontos a hazai szaktudás, a magyar munkaerő itthon tartása, így Beke Zsuzsa különösen örömmel fogadta a gyógyszerész szakma népszerűsítését, presztízsének emelését célzó projekteket, melyből többféle megközelítéssel is találkozhatunk a gyógyszerész pályázatok között. Az egyik városi sétákon keresztül mutatná be hazánk gyógyszertörténeti érdekességeit, míg egy lelkes gyógyszerész rezidensekből álló csapat országjáró roadshow keretében találkozna a gyógyszerészhallgatókkal, hogy népszerűsítsék a hiányszakmának számító klinikai gyógyszerészetet.

Dr. Barna István nap mint nap rengeteg beteg gyógyításában vesz részt, ezért teljes bizonyossággal állt a hazánkban évente 40-50 ezer embert érintő rettegett betegséghez, a stroke-hoz kapcsolódó projektek mögé. Az egyik pályamunka a stroke megelőzéséről szóló, a beteg szemszögéből készülő filmes projekt, a másik kórházi team pedig rehabilitációs szoba építését tűzte ki célul stroke-on átesett betegek részére.

Szily Nóra a modern kommunikációs eszközök lelkes híve, a színvonalas oktatás a szívügye. Nagy örömére több ilyen projekt is a döntőbe jutott. A finalisták között van egy olyan projekt, ami egy világszerte közismert tanulási módszert kíván népszerűsíteni a magyar tanárok, diákok körében. Szintén kreatív kommunikációs megoldást kínál az csapat, akik az újrahasznosításra, mérsékelt fogyasztásra hívják fel a figyelmet animációs kisfilmekkel és az azokhoz fejlesztett tananyaggal.

A 7D mozi ugyancsak a film, a mozivarázs erejével kíván hatni a nézőkre, a gyermekkori diabétesz közérthető, szerethető bemutatását tűzte ki célul az a csapat, akik a látvány mellett az ízeken, mozgáson keresztül interaktív módon ismertetnék meg a közönséggel az 1-es típusú cukorbetegséget.

A modern kommunikációs eszközök minden területen rendkívül hatékonyak, sőt akár életmentők is lehetnek. A felsőoktatásban tanulók vizsgaidőszakban, sőt a mindennapokban megjelenő szorongó, stresszes állapotára kínál megoldást egy űrorvosnak tanuló egyetemista stresszmentesítő applikációja. Szintén applikáció fejlesztésére készül egy krízis-intervenciós osztály, nemcsak a krízisben levők, de a tanácstalan, segítségre szoruló hozzátartozók számára is.

Rúzsa Magdi egykori szülésznőként és leendő édesanyaként is nagy figyelemmel fordul az édesanyákat, a gyerekszületés témáját fókuszba helyező pályázatok felé. Ezek a témák a pályázók körében is népszerűek, az egyik gyógyszerész csapat a szülés után gyakran tanácstalan, hiteles információkra szomjazó édesanyák számára készül programmal, míg az egészségügyi dolgozó kategória egyik döntőse a császármetszéssel kapcsolatban hozna létre vándorkiállítást, ahol a hiteles információkon túl fotókkal, személyes történetekkel hozná közelebb a témát az érdeklődőkhöz.

Kertész Éva könnyen tud azonosulni azzal, amit már több kutatás is alátámasztott, hogy a gyógyuláshoz a modern orvostudomány és gyógyszerek mellett a test és a lélek ápolása rendkívül fontos. Az ő egyik kedvenc döntőse az a kórház, melynek csapata az intézmény kertjében szeretne kialakítani virágoktól pompázó tereket, végtelenített sétálópályát, pergolákat kis padokkal a betegek és hozzátartozók, valamint a töltődésre vágyó dolgozók számára.

Hiánypótló ötletek a döntőben

A döntős pályaművek mindegyikéről elmondható, hogy nélkülözhetetlen területekről érkeztek, és bármelyikük lesz az öt szerencsés kiválasztott egyike, a projekt megvalósítása nem csupán az adott közösség, de rajtuk túlmutatóan az egész társadalom, mindannyiunk javát szolgálja.

A pedagógus, orvos, egészségügyi dolgozó, gyógyszerész kategória egy-egy zsűridíjasát a zsűri tagjai választják majd ki, ők döntik el, ki kapja a projekt megvalósítására fordítható négy-négy millió forintot.

 A közönségdíj sorsa a szavazók kezében van. Március 8-ig lehet megtekinteni a csapatok és projektek bemutatkozását a www.richterannadij.hu oldalon, a nagyközönség szavazhat kedvenceire, és a szavazók részt vehetnek a Richter Anna Díj nyereményjátékán. Érdemes követni a díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információk olvashatók és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokban is részt lehet venni.

Március 19-én ünnepélyes gála keretében derül fény a boldog döntősök kilétére, és velük együtt örülhetünk annak, hogy a Richternek köszönhetően mindenki életére ható fantasztikus innovatív ötletek valósulnak meg.

Tartsanak velünk, hisz az egészségügy és az oktatás fejlődése nem csupán a Richter, hanem mindannyiunk szívügye!

Szavazz és nyerj értékes könyvutalványt!

Lejárt

2020. február 10-én bemutatjuk a Richter Anna Díj második évadának legjobb 12 pályázatát.

A négy kategória 3-3 döntős csapatának bemutatkozása a szavazási időszak végéig, 2020. március 8. éjfélig megtekinthető a richterannadij.hu oldalon. A nagyközönség kategóriánként 1-1 szavazattal támogathatja a döntősöket, a kampány időszak végén legtöbb szavazattal rendelkező pályázó kapja a Richter Anna Díj közönségdíját, és a vele járó 4 millió forintos támogatást, melyből a projektterven leadott költségvetés szerint megvalósíthatja jobbító ötletét.

Szavazatot adhat le minden 18. életévét betöltött, állandó, bejelentett magyarországi lakóhellyel rendelkező, cselekvőképes magyar állampolgár. A szavazat leadásak érvényes egy e-mail címet kell megadni, amely címre egy szavazatmegerősítő link érkezik. A megerősítő linkre kattintva válik a szavazat érvényessé.

Egy e-mail címmel kategóriánként egy, tehát összesen négy szavazat adható le.

A szavazat leadásokot a szavazók nyilatkoznak, hogy részt kívánnak-e venni a nyereményjátékban. A részvételi szándékkal egyidejűleg elfogadják, hogy a megadott e-mail címmel részt vegyenek a sorsolásban.

A szavazási időszak alatt hetente egy nyertest sorsolunk ki a következő időpontokban:

február 17.: A február 10-16-ig szavazók között,

február 24.: A február 17-23-ig szavazók között,

március 2.: A február 24 – március 1-ig szavazók között,

március 9.: A március 2-8-ig szavazók között.

A nyeremény hetente egy darab 10.000 Ft-os könyvutalvány. A szerencsés nyertest a szavazatához megadott e-mail címen értesítjük, a sorsolás és kiértesítés után Facebook oldalunkon is hírt adunk annak megtörténtéről.

A részletes nyereményjáték szabályzatot ITT olvashatjátok.

 

Egyedülálló díjat alapított a Richter az egészségügy az oktatás és a kutatás területének fejlesztésére

Lejárt

A Richter a Nőkért program legújabb pillére az orvosok, egészségügyi szakdolgozók, kutatók, tanárok, gyógyszerészek kreatív ötleteinek megvalósításához járul hozzá jelentős anyagi támogatással. A Richter Anna Díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jóllét fontosságára, inspirálja az egészségügy, oktatás, kutatás, gyógyszerészet területein dolgozó szakembereket, segítse újszerű ötleteik megvalósítását, megmutassa azokat a nagyközönségnek. A pályázat olyan maximum ötfős csapatokat vár, melyek vezetői az egészségügyben, oktatásban dolgozó elhivatott nők, akik szeretnék intézményük, szervezetük, közösségük  vagy a hozzájuk kapcsolódó páciensek, diákok körülményeit, mindennapjait jobbá tenni.